Gyűjteményi blogsorozatunkban virtuális kirándulásra invitáljuk olvasóinkat. Valóban a "perifériákon sétálunk": új szemszögből, topográfiai megközelítésből vizsgáljuk Kassák életének helyszíneit.
Az első világháború végén, 1918 őszén Budapesten, a menekültek és a frontról hazatérő katonák megjelenésével jelentős számú potenciális olvasó tűnt fel, amire Kassák is felfigyelt. A matinék (újra)szervezésével azt remélte, hogy lapja képes lesz újabb olvasókat is verbuválni. Az előadássorozatok, ahogy ezt a polgári radikálisoknál és a Nyugatnál is láthatták Kassákék, lehetőséget teremtettek a közvetlen, élőszavas kontaktus megteremtésére. A közvetlen minta a Nyugat ellenkulturális színezetű kezdeményezése lehetett, amely annak hirdetése szerint eredetileg a Nyugat Iskolája címmel, 1918 novemberétől előadássorozattal megvalósuló országjárás lett volna (ami végül elmaradt). Kassákék 1918 decemberében – egy évvel az első matiné után – belevágtak egy újabb matinésorozatba: első (és egyben ezen a télen utolsó) útjuk, az elismertetésükben 1918 őszén kulcsszerepet játszó Juhász Gyulának köszönhetően, Szegedre vezetett. A szervezői feladatokat a MA részéről a szegedi 46-os ezred
önkéntes őrmestereként leszerelt Kahána Mózes vállalta magára. „Budapesten a legdisztingváltabb szűkebb irodalmi és zenei körökben méltó feltűnést keltettek. Tömör, progresszív munkás energiateljes, férfias lelkek gyümölcse ez a színekkel teli műsor” – szólt a szegedi közönséget az 1918. december 29-én, a szegedi Korzó moziban rendezett „propagatív matiné”-ra csalogató beharangozó az egyik helyi lap hasábjain. Juhász bevezető előadását A Ma útja és célja címmel tartotta meg; később a szöveg tanulmány formájában az egyik helyi lapban, a Délmagyarországban és a MA-ban is teljes terjedelemben megjelent. Mind a sajtót, mind a közönséget tekintve, Kassák „sikeres nagy visszhangról” számolt be a saját lapjában, ugyanakkor a Délmagyarország tudósításából az derül ki, a fogadtatást inkább felemás volt: „a közönség […] érdeklődik minden iránt, ami újszerű”, ám az „újszerű és szokatlan” irodalmi irány „célja még érthető, de termékei nem igen megérthetők.” Az előadáson a MA „vezére” néhány versét és prózáját olvasta föl, „amelyeket érdeklődéssel hallgatott a közönség és érdem szerint elismeréssel is jutalmazott”. Egy másik szegedi napilap, a Szeged és Vidéke más hangsúlyokkal, de szintén a matiné sikerét húzta alá: „Juhász Gyula után Kassák Lajos olvasott föl a verseiből. Bár a közönség legnagyobb része nem, vagy csak alig értette meg, meleg tapssal honorálta fáradozásait. Azt hisszük, inkább a forradalmárt, a merész és bátor harcost ünnepelték benne a jó szegediek, mint a különösen prózában kitűnő írót.” A MA korábbi matinéjához hasonlóan itt is felcsendültek zenei produkciók: Cholnoky Margit többek között Fichtner Sándor szegedi zeneszerző Juhász Gyula Nagy temető című költeményére írt dalát adta elő. Ezt követően Baranyai János zongoraművész Bartók és Kodály műveit játszotta zongorán. A különböző művészeti területek egymást támogató jellegét Juhász is kiemelte, név szerint is megemlítve a MA ezt képviselő programjával azonos utat járó művészeket: Bartók, Gergely Sándor és Uitz Béla „a romboló és alkotó lelki forradalomban” a MA „bajtársai” és „elvtársai”. A Délmagyarország viszont arról tudósított, hogy Simon Jolán (itt: Kassák Lajosné) tolmácsolásában Kahána Mózes és Barta Sándor „futurista alkotásai” „annyira újszerűek, hogy a közönség „persziflázsnak” tartotta őket és csöndes nevetéssel fogadták”. A Szeged és Vidéke szintén kiemelte, hogy Simon Jolán szavalásakor a közönség értetlenkedett a „futurista” versek miatt, bár megtapsolta az előadást. Juhász később azt jegyezte le a MA-ban, hogy „első vidéki matinénknak úgy a közönség, mint a sajtó körében sikeres nagy visszhangja volt.” Kiemelte azt is, hogy a Szegeden megkezdett propaganda-matinét más nagyvárosokban is folytatni fogják– ám ez végül elmaradt. A matiné kisebb vitához vezetett a szegedi értelmiség körében: Csányi Mátyás zenekritikus 1919 elején a szegedi Tűz-ben, melynek ő volt a művészeti rovatvezetője, felrótta a MA költőinek, hogy elvetik a klasszikusokat, miközben magukat képzelik a helyükbe: „Lehet, hogy maradi embernek tartanak, de a „Ma” expressionista irányú zagyvalék költeményeit nem veszi be a gyomrom. (…) Majd ha a házakba az ajtó helyett a kéményen megyünk be, akkor én is beveszem ezeket a tehetségtelenségtől ordító hülyeségeket, addig jó lesz nekem Byron, Petőfi, Heine, Arany és a többi félisten.” Szalay János szegedi újságíró azonban a megvádolt költők védelmére sietve a következő Tűz-számban, szelíden rendre intette barátját azzal, hogy Kassákék a művészet nemzetközi megújulását képviselik, ráadásul Ady óta Kassák a legnagyobb egyéniség az irodalomban: „(Matyi ne izélj!)”. Sokkal komolyabb hangot érdemel a MA. Csak egy mondattal jelzem azt, hogy: a futurizmus, a kubizmus, az expresszionizmus lelki szükségletté vált a huszadik század művészeinél. A külföldön közel tíz év óta zajlott ez a kitörés, zseniális művész is akadt az újítók közt. Mint nálunk, a Ma vezére, Kassák Lajos, aki Ady Endre óta az irodalmunkban a legeredetibb talentum. Adyt is dorongolták, Kassákot is próbálják, – ennyi az egész. Különben Kassák ma is a legforradalmibb magyar író (…).”
Balázs Eszter