MOSZKVAI REJTEKHELYRŐL TITKOS MILÁNÓI GYŰJTEMÉNYBE – Uitz Béla avantgárd ikonjai

Image
Barki Gergely kurátori tárlatvezetése

MOSZKVAI REJTEKHELYRŐL TITKOS MILÁNÓI GYŰJTEMÉNYBE – Uitz Béla avantgárd ikonjai

16 May 2024 17:30 – 19:00

BARKI GERGELY KURÁTORI TÁRLATVEZETÉSE

Uitz Béla (1887-1972) öt nagyméretű olaj-vászonképből álló, 1921-1922 folyamán festett Ikonanalízis-sorozata nem csupán a festő életművének egyik csúcsteljesítménye, hanem a 20. századi magyar piktúra egészét tekintve is legrangosabb műtárgyaink között követel magának helyet, sőt fokozódó nemzetközi figyelem is övezi. Az öt festmény csupán egyetlen alkalommal, éppen 101 esztendeje, Bécsben szerepelt együtt kiállításon. 

A Szovjetunióba emigrált festő többek között e művei miatt került a formalizmus vádjával sztálini börtönbe, ám szerencsére a vakrámáról leszedett, felgöngyölt vásznakat a család elrejtette a konyhai tálalószekrény mögé. Csupán két évvel Uitz halála előtt, 1970-es hazaköltözésekor kerültek elő újra, monográfusa, Bajkay Éva művészettörténész unszolására. Azóta a sorozat három vászna a Nemzeti Galéria állandó kiállítását gazdagítja, két festményt viszont a kiváló szemű olasz műkereskedő, Emilio Bertonati vásárolt meg közvetlenül a művésztől 1972-ben. Ez utóbbi két alkotás sorsáról az elmúlt fél évszázadban szinte semmit nem lehetett tudni, egészen addig, amíg kiállításunk egyik kurátora, Barki Gergely művészettörténész a korábban lappangó festményeket sikeresen lokalizálta Olaszországban. A tárlatvezetés során a krimibe illő nyomozás izgalmas mozzanataira is fény derül! 

Belépőjegy: 1500 Ft/fő 
Regisztrálni a kassakmuzeum@pim.hu email címen lehet.