magyarEnglish
Newsletter

Search

PIM
Kassák Museum is a branch museum of Petőfi Literary Museum.
Visit PIM here >>

TwitterInstagramFacebook
A Tett honlap angol

Design tett - Erőss Nikolett megnyitó beszéde

Amikor nemrégiben kortárs művészek, kurátorok, diákok és civilek egy csoportja a művészet és intézményrendszerének autonómiáját kérte számon a kultúrpolitikai döntéshozókon, és molinóikon piros-fehér betűkkel nyomatékosították ugyanezt, a pillanat talán kevéssé tűnt ihletettnek ahhoz, hogy e gesztus hazai történeti kontextusán elgondolkodjunk. A művészet autonómiáját hangoztatni visszás vállalkozás, ugyanúgy felidézi a társadalmi realitásoktól elszakadt, önmagát célként állító művészetet, mint az autoriter irányítás szándékának ellenálló kritikai gyakorlatokat.  A művészet autonómiáját annyian és annyiképpen emelik pajzsukra vagy tolják maguk előtt, hogy a felhívás könnyen jelentését veszti.

Ilyenkor jó például Kassákot olvasni. Nem mintha autonómia dolgában ekkor egyszerre világosság gyúlna, és az életmű sorvezetőül szolgálna e feloldhatatlan, de rendkívül termékeny ellentmondáshoz, ami művészet és élet kapcsolatának teoretikus megközelítését érinti. A művészi autonómia-törekvések és a proletariátussal közös harc – amely később az egyetemes eszme kiteljesítésére szelídült –, Kassák életművében is a téma komolyságához mérten ellentmondásos, és ezzel mi, kortárs közönség, nem járunk rosszul. Merthogy a jelen kérdése nem az, hogy az élet teremti-e a művészetet vagy a művészet az életet, hanem, mint már annyiszor, hogy a kritikai művészeti gyakorlatok miként képesek a társadalmi valóságot alakítani – s ez a kassáki autonómiakérdés magva is. 

Kassák (legalábbis jó darabig) hitt a munkásmozgalomban és hitt a művészetben, de elutasította az osztályharc érdekeinek alárendelt, a politikai pártok által propaganda célokra használt művészetet. Vallotta, hogy a művészet a dolgozó osztályok tudatformálásában válhat korszakos erővé. Hangja a forradalmi aktivizmustól, az olykor patetikus, idealista tónusoktól a józan keserűségig számos árnyalatot váltott, hite a művészet világfordító erejében és a szabadsággal való megkérdőjelezhetetlen egybetartozásában azonban állandó maradt.

A kortárs művészet gyakorlatai közül számos, amelyeket ma a leginkább progresszívnak tarthatunk, képviseli azokat a tendenciákat, amelyek a húszas, harmincas években Kassák munkájában is meghatározó szerepet játszottak. A mai aktivista, részvételi alapú, a közönséget az alkotásba bevonó, szerzőként tételező (egyszersmind a kizárólagos szerzői autonómiáról lemondó) művészeti praxisok a Kassák kör tevékenységében éppúgy megtalálhatják történeti kontextusukat, mint a fanzin szerkesztők, szabadiskola-szervezők, akciónapokra-járók. A társadalmi valóságban gyökerező és arra alakítóan visszaható művészet ma Magyarországon legalább annyira aktuális lenne, mint volt a két világháború között. Hogy nem az, csak még jobban megbecsülhetővé teszi kevés számú képviselőjét.

Manapság épp annak az ellenkultúrának van újra félnivalója, amelyet a húszas, harmincas években Kassák és köre formált. Igaz, talán a reklám kivételével egyik általa propagált kifejezésmód sem olvadt fel vagy nyert szélesebb teret a kultúrában és a közéletben – így oppozíciós jellegük kitart, gyakorlatuk újra megfontolandó nekünk, kik csaknem egy évszázad múltával most itt állunk, belső zsebünkbe hajtogatva forradalom utáni vágyunkat.

A jelen baloldali alternatívában és kollektív művészeti  megnyilvánulásokban éppolyan szegény, mint  olyan vizuális kifejezőeszközökben, amelyek  nem csak közvetítik az adott társadalmi, politikai üzeneteket, de maguk is üzenetté válnak. Ilyen körülmények között vétek nem történetünk részeként ismerni  Kassákot és köreit, azok minden harcos egyszerűségével  és magasztos elhivatottságával.

Az a kiállítás, amelynek megnyitója ma itt minket egybehívott, erre tesz kísérletet, sorvezetőül a vizuális kultúrát kínálva. A két világháború közötti Kassák- lapok és szellemi holdudvaruk: a Tett, a MA, a Dokumentum és a Munka elsősorban vizuális nyelvük által kerül bemutatásra, de ne feledjük, hogy mindezt irodalmi és politikai írások sokasága, valamint a közvetlen cselekvés számos formája keretezi: a szavalókórusoktól a propaganda-matinékon át a munkásmozgalmi gyűlésekig. Attól olyan erős a kassáki vizuális nyelv, hogy egy világ van mögötte, egy akaratos, megosztó, hittel teli, és megtartani tudó világ.

Az itt kiállított munkák nem művészeti alkotások kívántak elsősorban lenni, témáik sem feltétlenül a művészeti világhoz kapcsolódtak. A lapok fókusza a megidézett évtizedekben egyre tágult, mind inkább a szélesebb társadalmi valóság értelmezésével foglalkoztak „a technika és a szociológia századát” (1) élvén. Ennek megfelelően alakul vizuális tartalmuk is, amely a tízes években a politikai aktivizmus forradalmasító eszköze, majd a hit  illúzióba fordulásával egy politikai és társadalmi utópia hirdetője, s végül egyfajta világmagyarázó, a jelenségek közötti kapcsolatokat feltáró és értelmező realizmus képviselője (jónéhány rajzuk a mai infografikák, az adatvizualizáció korai előképei).

A Kassák által szerkesztett lapok vizuális arculata lépést tartott az európai avantgarde meghatározó fórumaival. Szikár, átlátható, erőteljes de nem harsány grafikáit, elrendezését, a kép-szöveg arányokat és a tipográfiát egy egységes világszemlélet rendezte össze. Attól lett a kevesebb több, hogy a grafikai kép egy jól átgondolt és konzekvensen képviselt eszmét hirdetett. Az alkotók személyes meggyőződése ütött át a papíron, a szigorú formaiság mögött  határozott világnézet, harcok, elköteleződések álltak. Talán ez hiányzik a kortárs politikai, társadalmi tartalmak vizuális megformáltságából: a releváns mondanivaló.

Kassák nem művészi palettájának színesítéséért, s nem is alkalomszerűen vállalt fel társadalmi kérdéseket, és ebben a konzekvens kiállásban, illetve ennek nyilvánosság elé kerülésében nagy szerepe volt annak, hogy egészen korán megteremtette a saját médiumait, így rendelkezett a kommunikáció eszközeivel.  És ha a politikai hatalom kicsavarta őket a kezéből, amíg volt ereje hozzá, új lapot alapított.

Manapság ismét csak politikusokkal kell vitázni  arról, hogy mennyire lehet eszköz a művészet a hatalom koncentrációja és a pártelvek illusztrációjának  folyamatában, mint tette ezt a sértett és felháborodott Kassák Kun Bélának írott levelében 1919-ben. A művészetről szólást tárgyilagos alapokról indítani ma sem lett könnyebb, mint akkor volt, kevesek is tesznek kísérletet rá. És hogy visszatérjünk az autonómiához, jegyezzük meg, hogy egy erős, a politikai irányítással szemben autonóm művészetnek szüksége van ránk, befogadókra.

Mi nem csak konstatálni akarunk, hanem jövendölni is! Mi nem kiszolgálni akarjuk a közönséget, hanem dolgoztatni! (2) 
    
Kedves közönség, dolgozzanak!


Erőss Nikolett
Kassák Múzeum, 2013. október 11.

 

(1) A plakát és az új festészet; MA I. évf. 1. sz. p.6.

(2) Tovább a magunk útján: MA, III. évf. 12. sz., p.139.


PIM Kassák Museum is a branch museum of Petőfi Literary Museum. >>
Twitter Facebook
Magyar | English